Ez a rész teljesen különálló könyv tudásanyaga, ami csak nálam van meg magyarul.

2023. december:
10 év után abbahagyom az Élénk gyerekek, vagyis a Kurcinka módszer népszerűsíétését, ennek oka egyrészt a későn felfedezett AgCCm (44 éves voltam) ld. alább, másrészt a tény, hogy én csupán szülőként próbáltam másoknak segíteni, végzettség nélkül (mely diploma szintén az AgCC miatt nem jött össze -jártam tanárképzőre fél évet, ELTE TTK-ra 2,5 évet, majd Ausztráliában (angolul) simán elvégeztem az Idegenforgalmi szakmenedzser képzést 92%-os jogvizsgával pl. 2023-ban felvettek Pedagógia szakra, de sajános még a GyOPSZ által kiadott papír ellenére sem kaptam meg a vágyott kedvezményeket, abba kellett hagynom. Most gyógypedagógus segítségét kértem, még nem adtam fel teljesen, de több pénzt már nem szeretnék költeni erre a szerelemprojektre.
2024 október végéig tudod még olvasni ezt az oldalt.
Elérhetőségem él, keress nyugodtan, tesztet e-bookot már csak így tudsz majd kitölteni, kérni.

A dührohamokról beszélek sokkal részletesebben, illetve szó van az ADHD-ról, az autizmusról, az SPD-ről, az oppozíciós zavarról és a trágár beszédről.

 

A hiszire azt mondják, hogy  ez  életkori sajátosság, de az élénk gyerekek ezt is lelkesebben csinálják. 

 

Azaz sokkal hosszabban és hangosabban hisztiznek.

 Szülő legyen a talpán - és persze szomszéd -, aki jól viseli a végtelennek tűnő napokat vagy éjszakákat. Ha pedig nagyobb a gyerek, a hisztik nem akarnak elmúlni, hanem dührohamok lesznek belőlük, az ovi utolsó évében és alsó tagozatban verbálissá válik az egész, - és egyre kellemetlenebb a szülőknek. Akár szégyellheted is a gyermeked.

Mary S. Kurcinka módszerével békét tudsz teremteni a családban. Kezdetben azt fogod észrevenni, hogy a gyerek egyszer csak rácsodálkozik: - jé anya nem üvölt velem/nem üt meg.

  • Megmutatom, mi a rossz viselkedés valódi oka - betekintünk a felszín alá.

  • Megtanítom neked, hogyan válhatsz érzelmi vezetővé.

  • Megtanulod majd, hogyan kezeld a különböző helyzeteket - példamondatokon keresztül.

  • Azt is meg fogod tanulni, ha már benne vagytok, hogy miként tudod enyhíteni, majd észlelni, és a végén kiküszöbölni a rossz viselkedést.

  • Meg fogod érteni, hogyan tudtok együttműködni.

  • És ha ez még nem elég, megmutatom, miért fontos ez, és hogy milyen módon gondolkodik a gyermeked.

  • Elemezzük, mikor kell orvoshoz fordulni.

  • Megnézzük, mit okoz a stressz a gyerekeknél.

  • Megmutatom, hogyan optimalizálhatod az egyéni és a családi igényeket.

  • Gyermeked csúnya beszédének jelentést adok, és megtanulod majd ezeket értelmezni.

  • Meg fogod tudni tanítani agyermekednek hogyan oldja meg a problémáit dühöngés és szapulás nélkül.

Kurcinka második könyve csak nálam van meg magyarul! Rengeteget ad az első részhez, a teljes megértéshez.

Nézd meg, neked melyik képzéstípus felel meg a leginkább:

 

Egy kis ízelítő a képzésről: https://drive.google.com/file/d/1lYTKxn0MC3zSa0mMk0Fmmo5x0R5h1sJf/view?usp=sharing

Ha túl vagy az alapképzésen:

Ha nem, itt tudsz rá jelentkezni: https://www.elenkgyerekek.com/kepzesek/

 

Skype-os élő képzés:

Ára: 48.000 Ft, részletfizetés megegyezés szerint.

Ez a 12 részből álló képzés élőben történik, ahol tudsz azonnal kérdezni, reagálni dolgokra, csak a gyerkőcről  és rólad szól az egész.
Részletfizetési lehetőség választható, megbeszélés szerint.

Fizess Paypallal, vagy banki átutalással, amihez e-mailben küldöm a bankszámlaszámot.

 
 
Ha pedig a teljes képzést szeretnéd egyszerre elvégezni akkor ide kattints:
 

https://www.elenkgyerekek.com/duplazo-csomag/

                Hanganyagos képzés:

Ára: 23.000 Ft

 

Fizess Paypallal, vagy banki átutalással, mely utóbbihoz e-mailben küldöm a bankszámlaszámot.

 

Ez a szintén 12 részből álló képzés  hanganyag formájában érhető el, ami  online felületen hallgatható meg. Itt 1 alkalom Skype-os konzultáció van  az árban, a többi ára 8.000 Ft/ óra.
Részletfizetési lehetőség választható, megbeszélés szerint.
 

 

Ha pedig a teljes képzést szeretnéd egyszerre elvégezni akkor ide kattints:
 

https://www.elenkgyerekek.com/duplazo-csomag/

Íme, a képzést már elvégzettek véleménye:

Visszajelzés az alapképzésről  fél év elteltével

 Köszönöm kérdésed jól vagyunk sok mindent tudtam alkalmazni a tőled tanultakbol! Egyedül csak a csúnya szavakkal nem tudunk még mindig mit kezdeni.
 Pedig nagyon kitartóan mondom neki hogy mik azok a szavak amiket használhat helyette, de sajnos egyre cifrabbakat talál ki ha dühös, de a többi dolog működik!
 A kicsi magas energia szintje az még ami probléma szokott lenni erre nem nagyon tértünk ki mert Milán alacsony energia szinttel rendelkezik, de a kisebbik aki nem élénk ő igen, így szívesen olvasom az ezzel kapcsolatos bejegyzéseid.

Móni visszajelzése a képzés után közvetlen:

"Már nem kudarc, hanem újra öröm a gyereknevelés számomra, egy izgalmas kihívás, mert megértettem, hogy nekem egy különleges gyermekem van."

"Kedves Eszter!

Kérted, hogy írjak véleményt a képzésről, az alábbiakat mondanám róla ha össze kell foglalnom:

Mielőtt elkezdtem a tanfolyamot, úgy éreztem, hogy a nagyobbik fiammal sosem fogok boldogulni, bármivel próbálkoztam sajnos mindig kudarcba fordult, teljesen tehetetlennek éreztem magam, úgy tekintettem rá, mint egy időzített bombára. A tanfolyam segített megismerni és elfogadni a fiam reakcióit, már nem félek tőlük mert értem őket és a tanult technikákat alkalmazva próbálom megoldani a kialakult helyzeteket. Vannak apró sikereim amiknek nagyon örülünk mindketten és a fiam is nagyon nyitottá vált felém mióta érzi a megértésemet. Ajánlom mindenkinek akinek hasonló gyermeke van, nekem sokat segített nem csak a nagyobbik fiam, hanem a kicsi nevelésében is aki nem élénk. Már nem kudarc, hanem újra öröm a gyereknevelés számomra, egy izgalmas kihívás, mert megértettem, hogy nekem egy különleges gyermekem van.

Köszönök mindent és minden jót neked a továbbiakra, remélem hamarosan beindul a Te "viselkedésjavítód" és minél több szülőhöz eljut ez a módszer, nekem hasznos volt.

Szép Napot!
"

Képzés visszajelzés

"Nagyon sokat köszönhetek ennek a képzésnek."

"A képzés elvégzése előtt a gyermekem kezelhetetlen volt, dührohamai voltak, és szétszórt, mindenét elhagyta. A képzés óta sokat javult a helyzet. Nem mondom hogy nincsenek surlódások. Kezdi elfogadni, hogy a viselkedésért ő maga a felelős. Ha rosszat csinál azért igen is jár a bűntetés (a rosszaság súllyától függően), a szorgalomért meg a jutalom. A dührohamaink is mérésklődtek. Szépen lassan haladunk. Vannak jó és rosszabb napok. Nagyon sokat köszönhetek ennek a képzésnek."